üzenetek Kolozsvárról

...

Szerusztok!

Újfent elnézést, hogy megint nem írtam, lassan már egy hónapja. mentségemre legyen mondva, hogy olyat sokat kelek hatkor, hogy már azt sem tudom, hogy hívnak, és aki ismer, pontosan tudja, hogy ez tényleg így van. :) Magyarra lefordítva ez azt jelenti, hogy többet vagyok a középiskolákbn már mint bárhol máshol együttvéve. Az egyetemen három három hét óta tegnap voltam először. Érdekes volt, annyi szent. De panaszkodom, mert legalább van mit csináljak, gyűlik az anyag is, én dörzsölöm a tenyerem és fáradok. Ma voltam a ReformátusKollégiumban, mert ők sem menekülhetnek előlem. Helyből összehaverkodtam a lelkésszel, aki megmutogatta a régi tablókat, többek között Reményik sándorét, koós károlyét, Sütő Andrásét és Wass Albertét is. Nagyon jó volt látni ezeket a tablókat és hát, nagyon viccesen néztek ki ők is tizennyolc évesen. Megtudtam azt is, hogy Wass Albert csak két disznó árán tudott leérettségizi pótlólag, mert beszól a vizsgán a román vizsgabiztosnak. :) De a vizsgabiztos jobban szerette a disznót, mint ahogy Wass Albertet utálta, így a történet meg is oldódott. 

Hétfőn volt a román nemzeti ünnep. A Nemzeti Ünnep, mikoris Havaslaföld, Erdély és a fennmaradó részek egyesültek Vitéz Mihály vezénylete alatt. Volt nagy tűzijéták is este, bár nem tudtam, pontosan, minek szól, mert vasárnap meg választások voltak, és hétfőn derültek ki az eredmények. A magyarok örültek, mert elég sokan bejutottak a parlamentbe, a románok meg örültek, hogy ők győztek, bár ezt nem teljesen értettem, mert nehezen lehetett volna másképp. De úgy látszik, őket csak ez nyugtatja meg...

Mire ideülök, hogy megírjam, milyen cudar itt az idő, rögtön kitavaszodik. Ma egy bácsi hóvirágot árult. De, vettem télikabátot, úgyhogy igazán elégedett vagyok, jöhet a fagy, a hideg, amit nem sajnál. Egyszer még hó is volt, de csak annyira, hogy épp eltűnjön. Sajátosan alakul itt minden.

Szombaton voltunk Murányi tóni koncerten, nem volt rossz, csak szegénynek rossz kedve volt, és ez erősen érződött a koncert hangulatán. De a szövegek még mindig nagyon jók, a zene is, a hegedű külön, de sajnos csak januárban játszanak újra.

Gondolkozom, mit is csináltam az akmúlt egy hónapban, de most nem jut eszembe. Iskolába jártam, néha ettem, és mostam és vasaltam és olvastam. Felfedeztem, micsoda lehetőségek rejlenek a zacskós kínai levesben. konzultálok Péntek tanár úrral és Dórával, valamelyik vasárnap nála aludtunk Emesével, mert csak így volt időnk kicsit többet beszélgetni. Hevesen állítom össze az interjúkérdéseket a tanároknak, és a kérdőíveket a gyerekeknek, keresem a tankönyveket és minden információt összevakarok magamnak a román tanügyi helyzetről, mint egy hörcsög. Holnap Mikulás valami lesz a koliban, nekem fel kell töltenem a telefonomat, hogy felhívhassam a tanfelügyelő nénit. Emese most épp hogy él, mert tele van leadandókkal és kiselőadásokkal, alig tudom rábeszélni az evésre és ivásra. Gondolhatjátok, hogy nem kajára megy el a büdzsé nagyja. :) Ja, igen, volt itt kedves ismerősöm a barátjával Ócsáról (Lehel volt osztálytársnője) a barátjával. Valami focimeccsre jöttek, és maradtak néhány napot, mert itt laknak a lány nagyszülei. Kicsit beszélgettünk, jó volt nagyon. Sokan kérdezik a koliban, meddig maradok, jól esik nagyon, hogy sajnálják, hogy nem leszek itt jövő félévben is. Kicsit én is sajnálom. Kicsit meg nem, mert jó lesz otthon lenni, és nagyon sok dolog vár a következő félévben.

Már feldíszítették a várost karácsonyosra, de nekem sokszor látóideggörcseim vannak a kompozíciótól. Mondanom sem kell, hogy ide is be tudták csempészni a piros, sárga, kéket. A kis huncutok! Azért nekem is van már egy kis nosztalgiám a Vörösmarty tér irányába. Forralt bor már lehet kapni, üröm az örömben, hogy most aztán végképp alig járok valahova.

Azt hiszem, most nem tudok többet írni, máris rohannom kell, Emesével keresünk ajándékot a kihúzott kolitársaknak. Lettem voln szellemes is és élménydús és sziporkázó, de per pillanat leesik a fejem, ezért ezt szíves engedelmetekkel későbbre halasztom. Most csak annyira futotta, hogy lássátok, még élek.

 

ölelek mindenkit!

Örömmel értesítek mindenkit, hogy ittartózkodásom képei megtekinthetők a következő webcímen:

http://picasaweb.google.hu/momboza/KolozsvR2008#

Ígérem, a képfeliratokat még pótlom. Kellemes böngészést!

Kedves olvasók, mea culpa, hogy nem írtam sokáig, valahogy nem volt rá érkezésem. Ha végiggondolom, nem is tudnám sorba venni, mik történtek velem. A nyelvtörténet előadásunk végül egész jól sikerült, izgultam nagyon, egy kicsit gyorsan is beszéltem emiatt. Attila lehetett volna összeszedettebb is, nem olvasta át a jegyzeteit, keresgélt, húzta az időt. Lehetett volna dinamikusabb is az egész, de így is megjárta. Meg tudtuk csinálni a játékokat, feladatokat, amiket kitaláltunk, és ez jó volt. A tanárnőn azt láttam, egész elégedett. Mondta is a végén, hogy jó volt az ismétlés, mert sosem árt nekik, és ez szerintem is így van, de Attila le akart beszélni róla. Pedig az sikerült a legjobban.

Voltunk a reneszánsz vásáron, volt sok érdekes dolog, de elég drága volt, mint minden vásár. Azért kürtős kalácsot muszáj volt enni, mert az annyira jó! Vettem egy aprócska karkötőt, rézből készült, és nagyon elégedett vagyok vele. :)  Voltunk a Filmtett fesztiválon is, megnéztem újra a Macskafogó 1—2-t, de továbbra is az a véleményem, hogy az első rész az abszolút alap és kötelező. Aztán megnéztem még az Iszka utazását és a Kalandorokat. Nagyon tetszett az Iszka, tudom, hogy ti már láttátok, de hozzám csak most jutott el. Érdekes volt egyébként megfigyelni, hogy hogyan reagálnak a nézők a filmekre, mert mindegyiknek volt erdélyi vonatkozása, és minden jelenetnél volt valaki, aki felkiáltott, hogy Nahát, ezt ismerem, ez a …. Nagyon vicces volt, hogy a Kalandoroknál volt egy helyszín, amit konkrétan én is ismertem, mert Gyergyószentmiklóson volt, a Lehel nagynénjeinek háza mögötti kisbolt szerepelt benne. Nagyon vicces volt, eleinte el sem hittem. Örülök ennek a fesztiválnak, mert egyébként nem nagyon játszanak magyar nyelvű filmeket itt, és ez még ráadásul ingyen is volt, mert a Sapientia Egyetem filmes kara szervezte.

        Nem túl mozgalmas az élet mostanság. Ami igazán kiemelkedő és lelketbalzsamozó volt, az a nyelvjárásgyűjtős csipetcsapat megjelenése. Nagyon vártam őket, főztem paprikáskrumplit is nekik (11 emberre!) Megjött végre az ösztöndíj, így lehetett csinálni egy kis terülj, terülj asztalkámat. Mindenki nagyon örült, és nagyon kedves volt, a vacsora ideje alatt még a Hisztis is megemberelte magát. Hétfőn és kedden voltak itt, mert a közelben gyűjtöttek, és este pedig összeröffentünk, és nagy-nagy szeretetben és boldogságban töltöttük az estéket. Mindenki vidám volt és rengeteget meséltek a gyűjtési élményeikről, sajnáltam kicsit, hogy nem voltam velük, de tavasszal majd pótolok, ígérem. Szerdán délelőtt indultak haza, még elmentünk kávézni a Klauzenbe. Szabinát azóta is emlegetem, mert itt hagyott két doboz lesütött májat, és azt borzasztóan szeretem!

            Aztán persze itt volt LEHEL! Egy egész hétig! Aztán persze decemberig semmi, de legalább most feltöltődtem, többek között ezért sem írtam. Találtunk nekem télikabátot, nagyon örülök neki, nagyon csinos, és meleg is eléggé. Kóvályogtunk sokat, becipeltem az egyetemre, megismerte Czégényi Dóra tanárnőt, akiről ő is megállapította, hogy elbűvölő, és csodálatos, és különben is teljesen valószínűtlen, hogy ember ilyen hőfokon tud pörögni, és figyelni mindenkire. Ő segít most a kutatásban is. Vasárnap megyek hozzá vendégségbe, nagyon várom. Már biztos, hogy rengeteget fogunk beszélgetni. Sajnos kedden éjszaka utazott haza, és három órát kellett várnia az állomáson, mert a busz defektet kapott, és Marosvásárhelyről hozták éppen Kolozsvárra. Azért szerencsésen megérkezett, de aki találkozott vele szerdán, láthatta, hogy nem teljesen volt magánál szegényem a fáradtságtól. Most épp nem sok hírt kapok felőle, mert Patakon van gyűjteni, remélem, sikerrel jár, és ma be is tudja fejezni.

            Ja, azt nem is meséltem, hogy volt ismerkedős est az Apafiban, az igazgató meghívott minket az Agapé Pincébe, ahol volt egy kevés feszengős bemutatkozás, aztán hidegtálak, és az igazgató ajándékaként sok-sok fehér és vörös bor. Olyan büszke volt rájuk, mintha a saját termelése lett volna, bár meg kell hagyni, nem kancsós bort kaptunk, hanem igényes és finom bort (kancsóban :)). Mondanom sem kell, az idő előrehaladtával mindenki egyre közvetlenebb lett, a végén már énekeltek is a lányok, sajnos nem ismertem mindent, de nagyon élvezetes volt. Az igazgató is megpróbált beszállni, de az ő nótáit senki sem ismerte. Azért sajnos továbbra sem kedveltem meg. 11-kor kirúgtak minket, de ez senkit nem csüggesztett, és átmentünk egy Under nevű helyre. Pontosabban, mentek és vittek. De aztán jó volt. Negyvenezren voltunk nagyjából harminc négyzetméteren, de ez igazán senkit nem zavart. Elég jó zene szólt, még táncoltam is. Meg kell hagyni, közösségépítésre igazán megfelelő este volt, és ebbéli funkcióját maradéktalanul be is töltötte.

            Most itt ülök a szobámba, csodák csodájára van net, mert kötöttem az Atlas Telecommal szerződést. Igaz, jel nem mindig van, de biztosítottak róla, ez változni fog a következő napokban. Repesve várom. Már kitakarítottam, kimostam, kivasaltam mindent, és arra várok, hogy a mellettünk lévő pályán fejezzék be a meccset, mert semmire nem tudok figyelni tőle.

            Úgy tűnik, a kutatás végre el tud indulni, találtam egy földrajzos módszertanos nénit, aki bevisz a középiskolákba. Kaptam három egyéb telefonszámot is. Dóra segít a kérdőívnél, és remélhetőleg minden rendben lesz. Sokat olvasok, igaz, kevés szakmait, és sokkal több néprajzost, mert tagadhatatlanul érdekesebb. Keresni fogok valami határterületet, és arra is elindulok, ha ezt befejeztem. Ja, a magyarosoknak mondom, hogy itt is ismerik Balázs Gézát, és itt is ugyanolyan jó véleménnyel vannak róla, mint otthon. :)

         Mennem kell sajnos, mert épp most csend van, és ki kell használnom fejtágításra. Mindenkit ölelek, hallassátok a hangotok, mert nem tudom, kivel mi van!

 

Azért vágtam ketté a történetet, mert gondoltam, így izgalmasabb, és talán áttekinthetőbb is.

     A Bulgakov persze tele volt, alig találtunk helyet, mire észrevettem Rozit, aki kerített nekünk két széket. Úgy látszik, szociálisabb hangulatában volt. Rendeltünk egy üveg bort, mert hosszú estének néztünk elébe, tudniillik, a többiek éjfél után vártak az Irish Pubban, és azt meg kellett várni. No, a koncert remek volt, biztos, hogy fogok még menni. Kissé Cseh Tamásos, de nála sokkal merészebb, meg nem egyedül, hanem zenekarral: basszusgitár, zongora, dob, hegedű, Murányi Tóni szólógitárral. Elképesztő jó szövegek és dallam. Egyszer Rozival még táncoltunk is, de csak azért, mert ezt hitte, ezzel heccel. De alig fértünk el, nem is próbáltuk többet. Jó hosszú koncert volt, kétszer elment az áram, de addig ment a dob, és a közönség énekelt. Alig akartuk elengedni őket, pedig igazán hosszan játszottak. Utána még beszélgettünk friss asztaltársaságunkkal egy keveset, és elindutunk az Irish Pubba. Rozi valamilyen rejtélyből fakadóan elkísért, hatalmas kerülővel mentünk, mert nem volt hideg, de volt időnk.

     Az Irish Pub egészen hatalmas hely, szerencsére könnyen megtaláltuk a lelkes koncertetzőket, amint a zenekar x tagjával beszélgetnek lelkesen, különösen igaz volt ez Barbira. Sajnos a nevüket továbbra sem tudtam megjegyezeni (Marco és Paolo akadt köztük, nemde?), de a többiek úgyis kijavítanak majd. Hát, biza, ekkor úgy éreztem, barna Silvát kell innom, továbbá egy korsóval is feltétlen rendelkeznem kell, ami Barbi és Kati szíves közreműködésével meg is valósult. Az Irish Pubban megismerkedtem egy negyediziglen csángó pasassal, de ennél többre nem nagyon jutottunk, mert hol nem hallottam, hol nem értettem. Mindenesetre nagyon kedves volt. Azt is megtudtam, hogy Gorgelynek és Daninak sikerült megismertetnie a zenekartagokat a Tűzvarázsló címmel büszkélkedhető örökbecsű szerzeménnyel, de nem tudom mit szóltak hozzá. Fénykép mindenesetre van róla. Mindenki roppant elégedettnek tűnt, ahogy láttam. És kitűnő kedélyállapotban is volt.

     Visszafelé indultunk, mikor világossá vált számomra, hogy Emese határainál több alkoholt fogyasztott, de amíg csak énekelt, nem volt gond (itt jelent meg újra, és vált halhatatlanná a Hej, pitvar, pitvarom...), ám amikor hangosan szidta a a kitűnő Mihály vitézt, mert újból előtörtek a revíziós gondolatai, kissé aggódtam. Mozgáskoordinációs problémáira egyedül kevés voltam, de igyekeztem hősiesen kiállni magamért. Már egész jól elértünk a koliig, mikor Emese újabb lendületet vett a Hej pitvaromhoz, ezáltal elvesztette az egyensúlyát, és nekiesett az Adventista Egyház Kolozsvári Gyülekezete vaskerítésének. Na, a fejéből ömlött a vér, látszólag nem zavarta, de kiderült, hogy ennél azért jobban. Próbáltuk elállítani, bár az utcán azért kevés esély volt erre, illetőleg csendesen felterelni a szobába. A bejáratnál találkoztunk Tóth Eszterrel, aki nem volt koncerten, hanem Marci barátaival találkozott.

     Emesét kiimátkoztam a fürdőből, ágyba raktam, próbáltam vérzésteleníteni, ő meg kiakadt azon, miért volt ilyen buta, hogy nem figyelt ugrálás közben. Megjegyzem, ahogy nézem, ugyanerre a produkcióra színjózanon is képes lett volna, nem szokása mindig odafigyelni arra, mit csinál, ezért sokszor botlik el stb. Aztán én is lefeküdtem nagy sokára, jó fáradt voltam, másnap sokáig is aludtam. Szegény Emesének gyermekáldásra kellett mennie egy rokonához, szerencsére Evi vele volt, és ápolta. A sebe azóta begyógyult, viszont egyre durvább a szeme alja, most olyan, mintha megverték volna, és a feje is fáj, kicsit aggódom. Vasárnap nem menetem a többiekkel, mert rázott a hideg, Dániel megolkolta, hogy a pálinka és a bor nem feltétlen jó barátok. Vagy nem ebben a sorrendben, nem tudom. Délután már velük tartottam, sétáltunk, templomot néztünk, sört ittunk a Bulgában (én kólát, nagyon jól esett), mert a fiúk továbbra is csapolt sörre áhítoztak, és kiderült, hogy azért ez nem olyan könnyen megoldható dolog. Aztán pizzázni voltunk. Aztán haza a cuccokért, a koménisták még átjöttek egy teára, Emese is megérkezett addig. Aztán valamikor 10 körül elindult a csipetcsapat, mert a fiúk csapolt sörre vágytak még indulás előtt. Nem is mondom, már tudjátok, olyan ez, mint valami népmesei fordulat. Lekísértem őket. Közben a szobákat is leadták, fizettek Kató Eszertnek, minden rendben volt. Vagyis nem, mert nem volt fűtés, és aztán gyanakodni is kezdtem, hogy ezért fáztam én egész nap a szobában. Tegnap sem volt, ezt innen tudom, szerencsére ma már igen. Könnyess búcsúzás, Mindenki vigyázzon magára...! stb. Örülök nagyon, hogy itt voltak! Csak most jobban fog hiányozni mindenki. Bár Kati pedzegette, hogy ő még visszajönne...

    Azóta annyi történt, hogy még mindig köhögök, és nem használ az Aspirin, de már a gyomrom is fáj. Előadást tartok csütörtökön Attillával (harmadéves kedves fiú), aki tényleg kedves, de halálosan szétcsúszott, ha leírom, mit kérdezzen meg a tanárnőntől, mikor találkoznak, nyilván elfelejti. Ez addig rendben van, de konkrét választ nehezen kapok tőle, igyekszem átformálni a kérdéseimet igen/nem-esre. Még mindig az óravázlattal bajlódunk, eléggé zavar, pláne, hogy szar szakirodalmat kaptunk, mindent nekem kell kiijegyzetelni, és még nem tudom, mit fog mondani a maga részéről, mert azt is én csinálom. De örülök, hogy azért nem zavarja, hogy helyette dolgozom... :) Nagyon félek, milyen lesz, alig tudok valamit arról, mit tudnak, mit nem a másodévesek (mert a nyelvtöri óra másodéves, Attila nem csinálta meg múlt félévben), alig volt valamilyen órájuk is, tisztára az elejtől kell kezdeni mindent. Nem tudok nyelvjárási szöveget sem bevinni, mert nem értenék, mert nem volt dialektológiájuk, és nem értik a mellékjeleket. Félek, félek. De! Kitaláltam egy remek játékot a jövevényszavainkkal. Tutira elfelejtik, hogy egyetemen vannak, mert ilyet utoljára felsőben csináltak, de sebaj, a lényeg, hogy élvezzék.

     Találkoztam Ferenczi tanárnővel (módszertanos), nagyon kedves volt, de közölte, hogy kb most bukott a kutatásom, mert annyira zárt az itteni pedagógusközösség, hogy nem hogy nekem, de neki, aki a gyakorló tanításokat intézi, és személyesen ismernek, neki sem hajlandók még egy szottyadt kérdőívet sem kitölteni. Azért azt mondta, fut még egy kört. Remélem. Ha valami érdemleges történik, még írok róla.

     Lesz reneszánsz vásár szerdától, meg filmfesztivál – ingyenes – feltétlen megyünk. Az ösztöndíj nem jön, vettem kaját (tejet!!!), úgyhogy boldogan müzlizek, amíg megesik a csoda.

A Fekete tói vásárról feltétlen be kell számolnom nektek, mert igazán kitűnő volt. Volt ott minden, mint a karácsonyfán. Volt kínai piacos rész is, de sok autentikus vásárrész is, amit szeretek. Állatok nem voltak, kivéve egy darab szerencsétlen birkát, aki összekötözött lábakkal feküdt az egyik sátorban, és kétséges volt, meddig teszi még ezt. Sajnos, azt kell mondjam, költöttem a vásáron, de ne haragudj, igazán nem lehetett ellenállni neki... Ó, hát én csak megláttam őt, eszembe jutottak Orlovszky szobájában látott társai, és nem lehetett mit tenni... Meg vettem egy bögrét, és egy kancsót, de ezek elhanyagolható tételek voltak. Egyébként tényleg hatalmas a vásár, nagyon sokan voltak, nagyon meleg volt, sok mindent megnéztünk. Van rengeteg (indokolatlanul sok) cipő, régiségek, újabbságok, meg mindenféle népség. Sok magyar volt, hozzánk valahogy majdnem mindig magyarul szóltak, és mindig forintban mondták az árakat. Biztos ránk volt írva, hogy magyarok vagyunk. Láttunk trombitahegedűt, de nem tudom, mi a pontos megnevezése. Lefényképeztük, amint Emese játszik rajta. Egyébként sokan érzékenyek a fényképezésre, főleg a cigányok, de nem volt baj, szerencsére. Ettünk kürtőskalácsot. Ha egyszer sok pénzem lesz, okvetlenül vissza kell jöjjek, mert annyi csodás dolog volt. Az ember bármit megtalál ebben a vásárban, amit csak szeretne. Viszafele stoppoltunk, mert hamarabb befejeztük a nézelődést, mint terveztük. Csodák csodájára összefutottunk Berecz Istvánnal. Nemtudom, mit keresett ott, épp akkor érkeztek egy nagy busszal, és sietett, mert csak másfél órájuk volt. Hazafelé mind a hárman elaludunk, mert olyan fáradtak voltunk. A pasasok, akik felvettek, bárhova elvihettek volna, mert semmi energiánk nem volt figyelni. De rendesek voltak, jókat szórakoztak azon, hogy 10 perc után bevágtuk a szundit, bár ez részünkről inkább ájulásszerű volt.

     Itthon végre találkoztam a koménista kiküldöttséggel, és ennek módfelett örültem, mert már nagyon vártam őket, de gyorsan le is dőltek aludni, mert éjszaka nem fogalkoztak ilyesmivel. Én is aludtam egy keveset, hogy bírjam a színházat.

     Aztán összeszedtük magunkat, frissen és csinosan elindultunk a színházba. Kertész Imre Kaddis egy meg nem született gyermekért c. műve alapján készült, a darab címe Hosszú péntek volt, de ha jobban belegondolok, nem tudom, miért. Biztos nem értettem eléggé. Vagy nem figyeltem. Várom a helyes megfejtéseket. A stúdió részben voltunk, tele volt. A darab nem volt rossz, kellőképpen nyomasztó, mint rendezés tetszett, volt egy halovány performansz felhangja, de Kertész Imrét nem annyira szeretem. Eszter győzködött, hogy a Kaddis sokkal jobb, mint a Sorstalanság, érdemes elolvasni.Ezen el fogok gondolkodni, megígérem.

     Viszont most jut eszembe, hogy a Három nővérről nem is írtam. Vagy igen? Mert az viszont nagyon tetszett. Abszolute katarzisélméy. Alapvetően nem vicces darab, de a rendező (Tompa Gábor) tudott bele humort vinni. Nevettünk sokat. Pláne, mert mellettem Emese kommentálta is. És voltak szomorú, nyomasztó részek, a vége is ilyen volt, de valami egészen remek lett. Megható és átérezhető. Énekeltek benne néha, volt egy dal, amnit ők más szöveggel éneeltek, de mi ismertük a magyarországi változatát, és hát az nagyon vicces volt. Azért mondom, hogy magyarországi, mert akárkinek mondtuk itt, nem értette. Úgy kezdődik, hogy: Elvitték az oroszok a tankot..., de nem folytatom, mert csúnyán káromkodnak benne, és elnézést kellene kérnem a hölgyektől miatta. Aztán, amint gondolom, a hazatértek már elmesélték nektek, itt szerepelt a Hej, pitvar, pitvarom... kezdetű nóta is, ami Emesét később annyira magával ragadta. Szóval sokkal jobban tetszett ez a darab. Meg is szeretném nézni még egyszer. A jegyet ajándékba kaptam Evitől. Megismertem a barátját, Szilit, aki infos, remélhetőleg ő rakja majd rendbe a gépemet, és az ő barátját, Rozit (Péter), aki annyira nem volt kedves. Meg az ő barátját, de neki már a nevét sem tudom. Színház után elmentünk még a Dieselbe (az egy nagyon puccos, sznob hely, ahova mindenféle gyanús-pénzes alakok járnak), mert Bolla Quartet volt. Rémes egy hely, és rémes alakok járnak oda, mindenki kicsípve, smukkal, a macákból minden kilóg és csillog. Lementünk a pincerészbe, ahol egy külön erre tartott pasas elvette a kabátunkat. Drága volt a belépő, drága volt az ital, de legalább a zene remek volt. Bár kiderült, hogy a Bolla Quartetből csak Bolla, meg a bőgős van jelen, Mohayt meg a másikat a Balázs testvérek helyettesítették. Azért ez így sem rossz, nem? :) Egy szó, mint száz, kitűnő zenét játszottak, alig akarták abbahagyni, pedig mi már estünk le a lábunkról. Aztán hazamentünk hajcsizni.

Ahol elhagytam a fonalat, a koméniuszos színház volt. Színház után sokáig kóvályogtunk, mert sehol nem volt hely, ahova beülhettünk volna, és Kati is kereste a barátnőit, de az összes szál szerencséses összefonódott a Shadow fedőnevű vendéglátóipari egységben. Mint megtudtuk, ezelőtt itt üzemelt az Angyalok nevű, hasonérdekeltségű italmérő. A hely nem rossz, nyilván tele volt, de Noémi és Juli (megtalált barátnők) segítettek az asztalukhoz csábítani még néhány széket, hogy le tudjunk ülni. Mindenki remekül érezte magát, Barbi hajtogatott darvat Ursuscímkéből, amit nekem adott, és elnevezett ce face- kának. Gorgely bemutatta József Attilától a Születésnapomra című költeményt Jordán Tamás előadásában (elnézést kérek, ha nem ő volt, nem emlékszem pontosan). Pazar volt, nem kevesebb. Ezek után persze megint későn kerültünk ágyba.

     Nekem másnap órám volt Szilágyi bácsival, de ő 20 percet késett, már épp elmentünk volna, mire megérkezett. Nem tudnám pontosan megfogalmazni, miről is volt szó, mert mindenről beszéltünk a kék ég alatt, többek között írtunk maoriul, meg a szék mibenlétéről. Aztán nagy nehezen elszabadultam, és siettem a Flowers nevű helyes kis kávézóba, teázóba, ahol a többek vártak. Emese is odajött. Amint mindenki megitta a valamilyét, elindultunk a Fellegvárba. Nagyon szép volt az idő, meleg is volt. Sokat fényképeztünk, a betonköröknél leültünk megenni egy kommunális chips-et, aztán közelebbről is szemügyre vettük a lennebb elterülő játszóteret. Mindenki kipróbált majdnem mindent, kompromittáló képek születtek. Emesével libikókáztunk, de kitört belőle a gonosz kisgyerek, és nem engedett le a levegőből, én pedig szomorú visszaemlékezésben ültem a levegőben, mert ez volt tíz évvel ezelőtt is. Hintáztunk, körhintáztunk, libegőn ültünk, Gorgely, Dani és Eszter pedig kipróbálták még a csúszdát is.

     Kitaláltuk, hogy megnézünk egy kiállítást, ahol Eszter (egyik) ismerősének a képei voltak, de zárva volt, mint kiderült, nem először, mert már Kati is hiába kereste tavasszal. Megjegyzem, Kati igazi bentszülöttként szelte Kolozsvár utcáit, átlelkesült mosollyal az arcán, hogy újra itt lehet. Miután a fiúk nem élhettek csapolt sör nélkül, lelőhely felé indultunk, s nem messze a kiállítástól találtunk egy csendes kis éttermet, ahol volt magyar pincér is. Persze hozzánk nem ő jött ki. De nekem tetszett, és finom volt. Emesével ettünk is, mert arra jutottam, hetente egyszer nem bűn a főtt kaja. Emese pórul járt a cézár salátájával, az sajnos tényleg rossz volt (sőt, katasztrofálisan haltalan [mert halas volt], és kritikusan sós), de amit én kaptam, az jól sikerült (roston sült csirke hasábkrumplival). Remekül telt az idő, kitűnő emberekre emlékeztünk, és felsoroltuk, mely' nagyok hiányoznak még körünkből. A csapat ezután felkerekedett, mert többen megéheztek, és fáztunk is.

     Otthon már bizonyossá vált, hogy Emesével Murányi Tónira megyünk, míg a többiek Klimtre. Aztán még tettünk-vettünk, megjöttek a többiek, hoztak Tóth Béla pálinkát, meg sárgadinnyés vodkát. Ehhez kekszet tudtam csak adni de mindenki örült neki. Amíg mindent gondosan feléltünk, Emese játszott nekünk kobzon, meg énekeltünk hozzá. Főleg mi ketten. A koboz is kommunálissá vált egy idő után. Mi kicsit a többiek után mentünk, mert Murányi Tóni hétre volt kiírva, de így is kb nyolckor kezdődött, így alig maradtunk le valamiről.

Csütörtökön délben volt a hivatalos megnyitója a kollégiumnak, egészen pontosan az Apafi Mihály Református Egyetemi Szakkollégiumnak. Eljött a püspök, meg a püspökhelyettes, meg mindenféle híres-neves emberek, akikről nem tudom, kicsodák. Beszélt a diri, a püspök, meg a helyettese, szavalt egy rémes fiú, aki harmadéves a Színművön, de annyira ripacs, hogy fizikai fájdalmat okozott többeknek. Ezek után az emberek beözönlöttek az épületbe, megnézni, milyen, benyitogattak mindenhova, ezért volt előtte hisztérikus takarítási láz. Mi ezt nem bírtuk Emesével, különben is, előtte szabadultam meg Dianától, akivel az erasmusos papírokat intéztem, így ez eléggé megviselt. Így lent maradtunk a földszinten, ahol finom pohár borokra és még finomabb máglyarakásra volt kilátás. Társadalmi életet éltünk, szidtuk az igazgatót, aki a vízihulla képével mászkált, kedélyeskedett, és mindenhol dohányzott!!! Mert neki ezt is szabad...

Másnap mentünk Kidébe szüreti bálra...

Na, a hétvége. Úgy indult, hogy pénteken nekivágtunk, hogy megkeressük a buszmegállót, ahonnan indulni fog a buszunk. Mint kiderült, nagyon nem ott volt, ahol először gondoltuk, de sikerült elcsípni még indulás előtt. Annyian voltak rajta, hogy csuda, nekem már csak a sofőr mellett volt helyem. Emese állt, mert amikor beszállt volna mellém, egy villámnéni elfoglalta a helyét (mondhatnánk úgy is, hogy félrelökte). A sofőr nekem gyanús volt, mert román volt ugyan, de az utazás végére egészen úgy tűnt, mintha értene magyarul. Velem mondjuk románul beszélt, mert elfogott a tenyerébe egy legyet, és ennek annyira örült, hogy muszáj volt ezt velem megosztani. Én pedig kedvesen mosolyogtam, ühümöztem, és próbáltam úgy tenni, mintha érteném. Kide a végállomás volt, így nem tudtuk eltéveszteni. Leszálltunk, megkerestük Berta mamát (Emese nagyija), beköszöntünk, aztán indultunk tovább, hogy megkeressük Edit néniéket (nagynéni), akiknél lakni fogunk. Kide nagyon helyes falu, készítettem sok képet. Emese unokanővére szerint Bolondfalva, és ez a kijelentés nem teljesen megalapozatlan a részéről.

Megtaláltuk Edit nénit és a férjét, Árpádot, aki vadász volt. Nem semmi az öreg. Megfellebbezhetetlen véleménnyel bír mindenről, és nem átallja ezt bármikor bárkinek el is mondani. Egyébiránt rendkívül szórakoztató. Kiderült, hogy a szomszéd házban lakunk majd, mert ott most nincs senki, és az is a családhoz tartozik (szövevényes és roppant kiterjedt a család). Emese már az elején felkészített, hogy raftingos lesz ez a három nap, de korántsem gondoltuk, hogy ennyire igaza lesz. No, a házban nem volt fűtés. Oké, begyújtunk, mert csak kandalló volt. Igaz, hogy nem volt hozzá gyújtósunk, de nekünk így is sikerült. Aztán. Nincs villany a nagyszobában, mert kiégtek az égők. Oké, az estét romantikus gyertyahangulatban töltjük, majd holnap lesz valami. Nincs víz. Na, ez már nehezebb dió volt, mert nem tudtuk, hol a főcsap, és Árpád sem tudta, vagy csak nem akarta, így egy másfél napig nem volt víz a házban, járhattunk át Editékhez.

Körbejártuk a falut, ami áll egy darab Felső utcából, és egy darab Alsó utcából, illetve egy Sikátor és egy Gatyaszár nevezetű mellékutcából. Mindenkinek illendőn köszöntünk, főleg, hogy Emesét elég sokan ismerik. Itt mindig megejtettük, hogy én vagyok a szobatárs, mosolygás, kérdés, válasz, mehetünk. Este fölfedeztük, hogy van a házban egy pince, ahol nagyobb mennyiségű pálinka rejtezik. Na, több se kellett nekünk, minthogy megnézzük közelebbről is rögvest. Adott volt egy gumicső, egy pálinkás üveg (nagy), és egy pohár. A feladat, üvegből a pohárba varázsolni a kérdéses anyagot. Mit ne mondjak, sikerült, bár nem teljesen szakszerűen, de mindenképpen elégedettek lehettünk. Örülök, hogy Emese nem volt abban a lelkiállapotban, hogy fényképezzen, miközben küzdök a gumicsővel... Ez a művelet annyira jól sikerült, hogy másnap is megismételtük, csupán csak a cselekvés öröméért. :) Én viszont nem voltam rest fényképezni.

Másnap reggel 10-kor volt az ökumenikus istentisztelet, amin a helyben fellelhető összes pap és lelkész részt vett. Volt szavalás, nyugdíjas tanítónéni és minden egyéb nyalánkság. Új református pap jött nemrég a feleségével, fiatal, lelkes egyedek, mindenki nagyon örül nekik, én főleg azért, mert a a srác otthon vízipipát tart, és gyanítom, hogy nem csak dísznek. A felesége nagyon kedves, visszafogott, szerény és picike, kissé aggódtunk, hogy hogy fogja bírni a kiképzést ebben a faluban, de reméljük sikerrel. Istentisztelet után segítettünk a parókiakertben, mert ebédet adtak a helyi előkelőségeknek, és nemtudomkiknek, de ott volt a Primar, ami valami főfő poszt, és csak románul tudott a drága. Miután megetettük a népet, gondoltuk, hogy teszünk egy kis kirándulást a környéken, mert gyönyörű dombok és lankák vannak a falu körül. Sajnos ez a tervünk füstbe ment, olyan sokáig evett a jónép, hogy már csak szusszanni volt időnk, mielőtt kezdődik a Felvonulás.

Ez a társas cselekvés abból áll, hogy a falu fogad zenészeket, fölrakja őket egy szekérre, összeszedi a népi öltözékbe öltözött fiatalokat, akik jelen esetben a csőszök és a csőszleányok, őket is felrakja egy szekérre, és elindulnak a körbe a falun, énekelve boldogan. Egészen borzasztóan helyesek voltak! Mivel a nótáknak csak igen kis százalékát ismertem, inkább fényképeztem, mert az jobban ment. Egyébként nincs sok fiatal a faluban, aki volt, csak hétvégére van, kb. négy állandó gyerekük van, és a falu 130-as lélekszámából 100 lakó hetven év felett van. Érthető, hogy úgy várják mindent évben ezt a hepajt. Igaz, hogy nem különösebben készítenek bort a faluban, de ez senkit nem akadályoz meg a szüreti bál megtartásában. A következő programpont nyolckor volt, a Bál, és a Tombola. A zene továbbra is olyan volt, amilyen, de legalább elkezdett esni, mi meg rohangálhattunk haza, hogy figyeljünk a tűzre, még jó, hogy a falu legközepén laktunk, három percre mindentől. Miután összeismerkedtünk az újdonsült és egyedül bóklászó Tanácsossal, táncoltunk vele egy kicsit, tengtünk-lengtünk, megnéztük a Csősztáncot (a fiatalok maguknak koreografáltak egy népi táncot, és énekeltek hozzá), szórakoztattuk magunkat a népes gyülekezeten, megvártuk a tombolát, ahol nem nyertünk semmit, és hazamentünk szunyálni, mert már nagyon késő volt. A tanácsos itt a falu elöljárója vagy kije, olyan, mint a polgármester, de itt több falunak van polgármestere, alatta pedig minden falunak tanácsosa.

Ez alatt az idő alatt kiderült, hogy Edit néniék központi helyet foglalnak el a falu életében, mert sokáig Árpád volt a tanácsos, és még mindig hozzájuk megy mindenki a nyomorával. Ez a benyomásom csak megszilárdult másnap, mikor kb. az egész napot Editéknél töltöttük, mert még mindig esett, és nem tudtunk menni sehova, én pedig teljesen beáztam, így már fáztam is. Mindig jött valaki, most éppen egy kétszáz éves szűr miatt, mert a tulajdonosok (inkább az unokáik) ráébredtek arra, hogy ugyan a falunak adták, de nekik most mégis kellene, ezért egymásnak adták a kilincset a falubeliek, hogy rábeszéljék Editéket erre vagy arra. Közben tartottak egy temetést és egy virrasztást, még ma is temetnek. Amikor mentünk a körmenettel, akkor jó volt látni, hogy volt bennük annyi kegyelet, hogy a halottas háznál és ott, ahol nagy beteg volt, nem énekeltek, hanem csendben vonult végig a csapat. Aztán kiderült az is, hogy ma még jön ötven kanadai, meg ne kérdezzétek, miért, mert ezt már nem tudtam követni. Ebéd után megjött Emesének újabb unokanővére és a családja, velük mentünk haza, aminek nagyon örültünk, mert már fáztuk és egyre nőttek a csomagjaink. Amíg az indulásra vártunk, Árpád megint osztotta az észt, megtudtunk sok érdekes dolgot Wass Albertről, mert az ő erdejeiben is vadászott, meg még több elképesztő pletykát a falu életéből. Sajnos nem tudtam mindent követni, mert olykor elkalandoztam, olykor Árpád kalandozott el. Árpád rendkívül olvasott ember, csak annyira elégedett a saját véleményével, hogy másét nem nagyon viseli. Itt volt az a rész, hogy a székelyek nem magyarok, hanem a hunok visszamaradt része, csak ezt azért nem mondja senki, mert nincs róla írásos emlékünk. A székelyek már rég itt voltak, amikor a magyarok bejöttek a Kárpát-medencébe. És hogy milyen harcos agresszív emberek, mert nagyon sokáig csak harccal foglalkoztak, meg határőrzéssel, és ezért később is civilizálódtak, Árpád szerint kb. nemrég. A moldvaiak meg aztán pláne. Szóval a székely emberek bicskát hordanak maguknál, és nem átallják használni is. A lányok szintén nem bírnak a vérükkel, és a Csík környéki lányokról az tartják, hogy csak kurválkodni jöttek Kolozsvárra. Elnézést a hölgyektől, gyakorlatilag szó szerint idéztem. Meg a férfiembert különben is gyorsan rendbe rakják. Próbáltam egy kicsit védekezni, annyiban megegyeztünk, hogy vannak nyugodt férfiak is arra, és velük nincsen semmi gond. Mire elérkezett az indulás ideje, már gurultunk a nevetéstől, mert ez még így is vicces volt. Leginkább az, ahogy az egészet előadta. Kaptunk mézet, zsírt, rengeteg almát, tojást, hogy azért mégis legyen mit ennünk a kollégiumban. Igazán remek volt. Mindenképp szeretnék még menni, mert szeretnék kirándulni egyet addig, amíg le nem esik a hó, és már érdekel, hogy hogy alakultak a dolgok Kidén, mi lett a szűrrel, és a kanadaiakkal, annyira magával ragadó a falu.

Itt most szakad az eső, hajat mostam, mert éppen szabad a fürdő és nem tölti ott szabadidejét a szomszéd szoba két kedves lakója. Takarítani is kellene, meg sok mindent kellene, de én leginkább aludnék vagy sétálnék, ha nem lenne hideg. Szerintem csizmát veszek. Bár szép és meleg őszt ígértek, ez most nem az. Várhatóan a hét nem lesz unalmas, már most sok érdekes program ígérkezik, de emellett tanulnom is kell, mert jövő héten előadást tartok nyelvtöri órán, és másfél órás interaktív programot kell kitalálnunk a gyerekeknek, mert a tanárnő nem szeretne dolgozni. Zh is ebből lesz persze. Egy kedves harmadéves fiúval vagyok párban, lehet, hogy leszünk még többen is, mert az első órán csak a csapat fele volt jelen. Ajánlottak a lányok a koliban egy jó turkálót, ahol nem csak ruhák vannak, hanem mindenféle új és régi használati tárgy is. Itt nagyon elterjedtek az ilyen boltok, sok ember jár oda, szerintem én is megnézem magamnak valamikor. Kedden Emese és Evelin (szintén unokatestvér, itt lakik a koliban) elvisznek a Három nővérre. Nagyon várom.

Láttam kint Klimt1918 plakátokat. :)

Az internet-sztoriból annyi, hogy a diri ráült a vonalra, mindenkit letiltott róla, a beígért wifi szoba pedig nem túl sebesen alakul.

Tegnap kedd volt, tehát voltak már óráim. Reggel nyolckor egy nyelvtörténet előadás, aminek a szemináriuma csütörtökön lesz. Mivel a csoportban vannak olyanok, akik mellékszakosból lettek főszakosok, ezért Ádámtól és Évától kell kezdenünk mindent, mert az ő tudásuk némiképp hiányos. A kollégák egyébiránt másodévesek, a tanárnő részéről a „Segítsétek az új kolleginát és legyetek vele kedvesek” felszólításnak látszólag nem szerettek volna eleget tenni. Szóval az óra olyan volt, amilyen, leginkább az lehet érdekes, hogy milyen szemszögből közelítjük meg a dolgokat. A fő könyv Mátaitól van, illetve a Benkő-féle csodakönyv, de szerintem és hasznosítom a hazait és abból tanulok.
Itt úgy vannak az órakiírások, hogy minden óra két óráig tart, ami a gyakorlatban egy laza másfél órás előadás az adott intervallumban. Mivel tizenkettőkor volt legközelebb órám, így addig tébláboltam az egyetemen, de nem annyira tetszett. Sokkal barátságosabb lenne, ha lenne a folyosókon szék vagy valami, amire ülni lehet. Azt hiszem, ez visszatérő vesszőparipám lesz. Az udvar egyébiránt szép, mondhatni regényes, de most már kissé hűvös van a hosszan üldögéléshez. Egyedül a magyar szakos folyosón bukkantam két fotelra, és hiába néztek ki csupán dísznek, én kíméletlenül elfoglaltam egyet. Az előbbi mondatból kiderült, hogy a magyar szakos tanszékek (2), plusz a néprajz tanszék egy picike folyosón elférnek. Illetve a tanszéki könyvtár is itt van, de oda sajnos nem tudtam beülni, mert még nincs beiratkozási papírom, tehát indexem és diákom. Találkoztam egy kedves másodéves lánnyal, aki elmondta, hogy itt nem szoktak leülni az emberek, mert mindig sietnek, mert annyi szakirodalmat kapnak az egyes órákon, hogy muszáj már egyből nekiállni, hogy a végére érjenek. A könyvtár pedig max csak egy-két napra ad ki valamit, ha egyáltalán. Aztán még üldögéltem egy darabig, hasztalan kerestem internetet a levegőben, de nem volt sehol. Ahogy elnéztem, az emberek valóban mindig sietnek, vagy megállnak a fal mentén és úgy beszélgetnek. Furcsa volt, igazán. Biztos, hogy szívesebben ülnének.
Aztán találkoztam Péntek tanár úrral, nagyon kedves volt, beinvitálta szobájába, és ott beszélgettünk egy keveset, de állandóan keresték, mert olyan fontos ember, így aztán hamar tovább mentem, hogy ne zavarjam. Még azzal eltelt egy kis idő, hogy megkerestem a termet, ahol órám lesz, mert a kifüggesztett órarendből nem derül ki, hogy van B szárny is. De van, és nekem ott volt órám, név szerint Művészeti antropológia. Ez egy néprajzos óra, de érdekesnek tűnt, gondoltam, megnézem magamnak. Várhatóan Emese is csatlakozni fog hozzám, de tegnap egész nap a másfél éves unokaöccsére vigyázott, mert a nagynénje temetésen volt. Azt mondta, sokáig marad, mert román temetés lesz, és azok nagyon nyújtják. Node, az óra! Hát, kérem szépen, magasan kenterbe verte a nyelvtörit, de megkockáztatom, a többi órámat is. Egészen családiasan, nyolcan voltunk, a tanárnő úgy néz ki, mintegy diáklány. Ismerte már a diákokat, nagyon belsőséges hangulatú volt az óra. Arról szólt, hogyan lehet megérteni a különféle korok művészetét. Milyen tudással készült, és milyen tudás kell a teljes befogadásához. Megtudjuk majd, mi az a kor szeme, hogy a tánc, az állóképek és az akózás (!) milyen mértékben járul hozzá a jobb befogadáshoz. A további órákon foglalkozni fogunk a középkori festészettel, az alkímiával, a korabeli orvostudománnyal, mert ezek mind szükségesek, hogy értsük a festményeket, műalkotásokat. Aztán foglalkozunk majd Kassákkal, az oltárképekkel, misealapítványokkal és a könnyező képekkel. Szerintem ez igazán pazar felhozatal! Nagyon szimpi a néni, és úgy nagyon okos és művelt, hogy nem nyomaszt vele másokat és nem dicsekszik.
Egy ilyen remek óra emlékét nem szabad elrontani, így én is hazamentem gyorsan. Bolond időnk van, de én igazán nem bánom, mert bár reggel hideg van, délután legalább húsz fok és verőfényes napsütés. Állandóan felhős az ég, de ez csak ijesztgetésnek van, mert nem esik. Még elmentünk délután a piacra gyümölcsért, aztán egy internet kávézóba, hogy kapcsolatot teremtsünk a külvilággal. Az internetellátás mondhatni, már kritikus a kollégiumban. Pedig amúgy minden van. Képzeljétek, ujjlenyomatolvasós beléptetőrendszerünk van! Csak internet nincs. Hüpp.
Este nyolckor központi gyűlés volt, szabályzatismertetés és hasonlók. Az igazgató úgy néz ki, mint egy harmincas vizihulla, elnézést a hölgyektől. Érzelem is annyi van benne. Most nevezték ki őt is az ősszel, és most rendkívül buzgó. Csütörtökön lesz a hivatalos megnyitója a kollégiumnak, mert most készült el. Jön a püspök, meg minden más fontos ember, ugyanis a kollégium a Református Egyházmegye gondozásában van, ők nevezték ki az igazgatót is. Meg mellettünk van a Református Teológia, így aztán van plusz felügyelet. Kiderült, hogy minden héten csütörtökön (de, kérdem én, miért nem a hétvégén?) nagytakarítás van a smasszer gondnokunk vezényletével. Hetente lesz bibliaóra, amiből kettőn egy hónapban illik részt venni. Továbbá havi egy (ismeretterjesztő, érdekes etc.) előadás látogatása is elvárt. Képzeljétek el lelki szemeitek előtt! Alkoholt és egyéb káros anyagokat fogyasztani természetesen nem szabad. Ezen kívül van még rengeteg érdekes kezdeményezés is, példának okáért, hogy most fizessünk be egy havi bérnek megfelelő karbantartási díjat, ami beillik kaukciónak is, és magával vonzza a szerencsés erasmusos hallgatók éhenhalását. Várhatón megyünk kirándulásra is, aminek nagyon örülök, remélem, szombaton, így lehet kifogásom a tanár úr előtt, hiszen hát a kollégiumi foglalkozások majdhogynem kötelezőek. Hogy maradéktalanul megismerhessük egymást, lesz még egy kis koli-buli is. Viszont Emese találkozott egy lánnyal, aki furulyázik és kezdeményezte, hogy csináljanak táncházat. Ez már sokkal jobban tetszik! A gyakorlottabb bentlakók kétkedve és kissé szkeptikusan fogadta ezt a rengeteg kezdeményezést, mert szerintük csak a füstje nagy. Majd meglátjuk. Viszont az internet kérdés továbbra sem megoldott, úgy tűnik valaki ül rajta és teljes mellszélességgel foglalja el az egészet, ezért mások a leveleiket sem tudják megnézni.
Az este kevéske megmaradt részében Emesével komoly vallásfilozófiai beszélgetést folytattunk a baptistákról, az emberek vallásosságáról és hitéről. Nem mondom, tartalmas nap volt ez is!

Szervusztok! sajnos meg mindig nincs net, amit ujra lesz kuldok sok olvasnivalot, mert most persze elfelejtettem magammal hozni.

Ja, es itt az egyetemen sehol nincs szek vagy pad, ablakmelydes meg plane. A park ertheto okokbol nem johet szoba, bar ma kifejezetten meleg volt. Gaz van az eramusos papirokkal is, persze.

folytatjuk...

Ma tehát ellátogattunk az újdonsült Bulgakovba, habár negyed hétkor erőteljesen el akartak küldeni minket, mondván, nem lesz itt ma semmi, mert még nem fejezték be a felújítást. Ez tény. Tényleg egymás hegyén, hátán állt minden. Node, oda se neki, gondoltuk, sétálunk egyet hétig, hátha történik valami csoda. A Mátyás király szobornál éppen valami kirakodóvásár volt, körbe is jártuk, és meg kell mondja, a rezes cigányok mindent vittek. Én ekkora rézből való pálinkagyártó ketyerét még nem pipáltam. Pazar volt, nem kevesebb! Fényképezőgép sajnos nem volt nálunk, hiába kérte Kati is, mert arra gondoltunk, nem illene egy komoly irodalmas happeningbe. Aztán a komoly irodalmas happeningről kiderült, hogy finoman szólva is családias, mert alig voltunk, lévén, hogy nem kezdődött el az egyetem még. Találkoztam azzal a tanárnővel, akit már a filológián is leszólítottam, kedves volt, a buli végére be is csípett, és közös képet akart a felolvasókról és a közönségről, de nem látta, mit csinál, így kételkedhetünk az eredményben. Azután ott volt még Bréda Francios is, aki egyébként magyar, esszéista és alkimista. És ez utóbbi halál komoly. Egyébként meg öreg, alkoholista (egy kicsit biztos) és láncdohányos. És ebben semmi gonoszság nincs, ez így van. Mint kiderült, a főnök állta fogyasztásunk, így aztán mindenki még boldogabb volt, mint lehetett az elfogyasztott Silváktól. Tehát eddig az este igazán kitűnő volt. Az egyik költőtől potom 500 forintért szereztünk egy remek kötetet, amit csak postán tud elküldeni majd, mert mire hozzájutottunk, már elfogyott neki a készlet, és nem tudott többért elmenni, mert éhes volt és vacsorával várták valahol.

            Ó, jaj, aztán sajnos Lehelnek indulnia kellett, mert ment a busza, így most egyedül üldögélek itt a szobámban. Pontosabban, egészen tíz perccel ezelőttig egyedül ültem, most ugyanis megjelent egy erasmusos lány Pécsről, akinek nincs hol aludnia, és mivel Emese épp oda van, ezért voltam oly’ rendes és beinvitáltam magamhoz, hogy aludjon itt, aztán majd meglátjuk. Magyar és jogász szakos, és újságírást szeretne tanulni, nem teljesen értem, de most éppen jobban izgat a müzlim, meg, hogy kicsit szottyoghassak magamban.

            Holnap takarítok, ha lesz hozzá elég lelkierőm. Meg felelevenítem csekélyke romántudásom.

 

Holnap ma van, de nem takarítok, mert az erasmusos lány még itt van. Nellinek hívják, Pécsett tanul jogásznak, és levelezőn magyar szakos. Megkávéztattam reggel és tisztába raktam, talált már magának szobát, a porszívó viszont rejtélyes módon eltűnt.

           Itt ülünk négyen lányok a tévészobában, mert most csak itt van internet. Tegnap itt sem volt. Most mindenki boldog és közinternetezés van. Igazán családi. Persze annyira nem gyors,meg erős, hogy képeket is tudjak feltölteni. De dolgozom rajta.

  Nahát,most, hogy új bejegyzést csinálok, már tudom   változtatni a betűtípus, meg minden, pedig csak azért akartam írni, hogy elnézést, de nem tudom, miért nem ismeri fel a rendszer a bekezdésjelet. 

 

Végre sikerült rendeznem magam, hogy elmeséljem nektek, mi minden történt eddig velem Kolozsvár szép városában. Elnézést kell kérnem, amiért ilyen nagy mennyiségben zúditom mindenkire az élményeimet, de még így sem értem a végére, igyakszem majd behozni magam, ígérem. Tehát hétfőn éjjel megérkeztünk az Autogara Napocara, ahol fogtunk egy taxit (szerencsére itt jóval olcsóbb, mint otthon), és percekig küzdöttünk a sofőrrel, hogy megtaláljuk a lingua francánkat. Ezek után kedélyesen leszúrt, hogy ne akarjunk vele angolul beszélni, hanem magyarul, mert ő úgy is tud. Ugyanis dolgozott Magyarországon valahol. Törte keményen, amit mondott, de gond nem volt, csak ott, hogy szerinte nem létezik az a kollégium, ahol lakni szeretnék. Szerintünk meg igen. Erre végigkérdezte az összes kollégáját rádión, hogy ők mit gondolnak, de ezt nem értettük. Végre meggyőztük, hogy nekünk teljesen és biztosan jó az Avram Iancu tér 14, és Emese (leendő lakótársam) is hevesen kalimpált a járda szélén, amikor meglátta a taxinkat. Ezek után nem volt más dolgunk, mint bepakolni. Vagyis. Ami bőröndöt módszeresen belepasszíroztunk a csomagtartóba, ki kellett venni, és az Apafi Kollégium szétbontott kapuján be kellett küzdenünk, majd az épületben ,lévén, hogy a tetején laktunk (ami itt 2 emelet, de akkor is), Lehelnek kellett felcipelnie a komolyabb csomagokat. Kifejezetten élvezte. Láttam rajta. Nyilván ezek után nem lehetett aludni, úgyhogy hosszan csevegtünk Emesével a kollégiumi állapotokról, és minden egyébről, ami eszünkbe jutott. Igaz, hogy neki másnap hétkor kellett kelnie, mert intenzív román kurzusra jár, de már harmadik hete volt egyedül, mikor megjöttünk, érthető, hogy igényelte remek társaságunkat. Másnap aztán megismerkedtünk a kollégium vezetőjével (Eszter), aki kissé furcsálta, miért szeretne Lehel velem lenni, és miért nem a vendégszobában, de beletörődött. Szerencsére Emese annyira örült a társas létnek, hogy azt sem bánta, egy ideig emelt létszámmal leszünk. Délellőtt rendezkedtem, délután pedig elmentünk egy kicsit várost nézni, kiderítettem, merre van az egyetem (jellemző, hogy nem ott, ahol a többi épület, és hogy háromszor lepukkantabb). Fényképeztem is útközben, ezt majd szintén felpakolom valahova, és akkor láthatjátok az eredményt. Szerencsétekre eddig Lehelhez szoktatok, én sajnos nem tudok fényképezni, úgyhogy türelmet kérek, amíg belejövök. Hogy szavam ne felejtsem. Megpróbáltam lefényképezni az egyetemet is, de a portás bácsi villámgyorsan kitessékelt minket, miközben folyamatosan magyarázott nekünk románul. Néhány jól irányzott bine, bine-vel sikerült megelégedésre juttatnunk. Szerdán Lehellel elmentünk a Kaufland nevű nagybevásárló csodába, mert az élelmezésünkről is gondoskodni kellett. Hiába van közelebb a Sora, sokkal drágább. Jól el is tévedtünk út közben, de ha megyek még, okvetlen csinálok fényképet, mert ez az a része a városnak, ahol két épületblokk között a domboldalon van egy temető. Megérdemli a botrányos és betiltott nevet. Egyértelműen. Ezek után újfent megpróbáltunk behatolni az egyetem épületébe, de csak azt láttuk, hogy nagy csődület van, meg csendőrök, de bemenni, megint nem lehet. Leszólítottam ez szimpatikusnak látszó nénit, aki elmondta, hogy ma semmiképp, holnap talán, de a legjobb lenne, ha jövő héten jönnék. Nem akadékoskodtam, hogy tulajdonképpen az nekem késő. Hazabattyogtunk, írtam levelet a koordinátoromnak, hogy mikor találom bent, és láss csodát, azt válaszolta, másnap 11-től vár. Több se kellett nekünk. A levelezés azét volt lehetséges, mert a koliban van net mint kiderült, de az jelszavas, amit meg a szomszédból lopunk, eléggé ingadozó. Többnyire nincs. Az emberek kedvesek, bár még nem sok mindenkivel találkoztam, mert a java részük még nem költözött be. Azóta van jelszó is. Tegnap végre bejutottunk az egyetemre, persze egy lélek nem sok, annyian sem voltak. Minek is, nekik még nincs tanévkezdés. Megtaláltam Benő Attila tanár urat, aki nagyon kedves volt, sokat segített, megnéztük az órarendem elkészült felét, kaptam telefonszámokat, hogy hívjam fel a többi tanárom, az órák miatt. Laza, nem? Kiderült, hogy a pszicholingvisztika, amit felvettem, tulajdonképpen nem pszicholingvisztika, mert a tanár úr jobban szeret a kognitív nyelvészetről órát tartani, de biztosítottak róla, hogy élvezni fogom ezt is… Megbeszéltünk még néhány dolgot az egyetemi élettel, meg a kutatással kapcsolatban. Hétfőig keresnem kell valami helyet, ahol nyomtatnak nekem – ebből mellesleg nagyon sok van, csak jobb szeretem az olyat, ahol beszélnek magyarul is. Ki kell nyomatnom a beiratkozási igazolásomat, és aláíratni egy nővel, aztán a kari titkár nénivel, de attól tartok, mert ő ült a szerződésem is hónapokig. Biztos, hogy Claudia nevét áldani fogom még. Továbbá szeretnék közzétenni néhány érdekes megfigyelést az itteni helyzetről. Egyrészt. Rengeteg ékszerüzlet, fénymásoló, change és cipőbolt van. Rengeteg. Másrészt. Eddig nagyon kellemes volt, mert a kritikus helyzetekben mindig kiderült, hogy az adott román néni/bácsi/pénztáros etc. beszél angolul vagy magyarul. Találtunk egy antikváriumot is. Ezek után boldogan birtoklok egy 1927-es kiadású Iliászt. Aztán, azt is megtudtam, hogy a románok mérhetetlenül büszkék arra, hogy már 1920-ban román volt a polgármester Kolozsváron. Olykor megmagyarázhatatlan rendszerben (úgyis mondhatnám, hogy random) felbukkannak közlekedési rendőrök a kereszteződéseken, és irányítják a forgalmat. Néha még akkor is, ha van lámpa. Rendes a román államtól, hogy midig biztosít nekik munkát. A zebrákon azokon a helyeken, ahol nincs lámpa, érdemes kamikaze módon elindulni előre gyakorlatilag bármilyen forgalom mellett, mert csodák csodájára, megállnak az autók neked. Aztán a sarkadban már indulnak is tovább. Ugyanezt megtenni ott, ahol nincs zebra, konkrétan életveszélyes. A körülménykhez képes remek az idő. A város helyenként nagyon szép, helyenként nyomasztó, de mindig akad ámulni való. Példának okáért lefényképeztem, mit lehet látni a fürdőszobánkból, hamarosan küldöm. Az ebédemről eddig nem tudok beszámolni, mert amit ettem a sarki hamburgeresnél, az nem volt jó. Ellenben találtunk Lehellel egy tök jó fánkost. Többnyire ez képezi a reggelinket, mert útban van az egyetem felé. A kollégium szép és új, mint mondtam, még mindig építik. Állítólag a külső bejáratnál ujjnyomatos beléptető rendszert terveznek. A mi részünknél két szoba van egymás mellett, és egy közös fürdő és WC jár hozzá. A szomszédban eddig a fantom fiú lakik, aki csak nagyon ritkán tűnik fel és el, de állítólag csak október elsejéig marad, mert utána két lány költözik a helyére. A takarító néni ígért nekünk egy nagy könyvespolcot is, aminek nagyon örülünk, mert elég szűkösen férünk jelenleg. Attila (Benő) meghívott minket a Bulgakovba, a Parnasszus folyóirat bemutatóestjére. Jónak ígérkezik, márcsak azért is, mert most újították fel szépen a Bulgakovot. Hétfőn van két tanévnyitó, egy a filológián, és egy általános. Nagyon érdekes, mert itt az évnyitókon előadást tartanak, most egy irodalmár és egy nyelvtörténész ad elő. Emese elutazott a hétvégére gyűjteni, jövő hétre viszont meghívott magukhoz Kidére (oda való az apukája) szüreti bálra. Teljesen oda vagyok! Azt hiszem, rákkendroll lesz. Ja, azt nem is mondtam, hogy Emese kobzon és citerán játszik, de eddig csak kobzázni hallottam, de az nagyon jó volt. Viszont sajnos nem szereti a rádiót, és bár hallgat népzenét és komolyzenét, úgy látom merően ódzkodik egyéb zenei stílusoktól. Kemény meló lesz megszerettetni vele az igazán jó zenét. Még annyit, hogy ellátogattunk a Kti-listán szereplő Klauzen sörözőbe, ahol valóban tudnak magyarul és valóban van internet, és még Mucha képek is lógnak a falon. Az egyetlen hátránya, hogy valóban drága. viszont mellette van a Krajcár, ami olcsó és szintén felettébb kellemes, az internet gondokat pedig már nem kell a kocsmába vinnünk.